Sokan azt hiszik, a nordic walking csak séta két bottal.

Itt tartok most

A legnehezebb az volt, hogy kilépjek az utcára a botokkal.

Nem vagyok edzőtermes típus, futni pedig a térdem miatt hagytam abba. A nordic walking pont ezért került képbe: nem kell hozzá terem, nem kell hozzá csapat, és elvileg kíméli az ízületeket. Amit viszont senki nem mond el előre, az az, hogy elsőre a szomszéd tekintete nehezebb, mint maga a mozgás.

Az első kör után nem a lábam fájt, hanem az alkarom — mert végig szorítottam a botot. A csuklópánttal küzdök, a vállam felhúzva, és fogalmam sincs, mekkora bot való nekem. Magyarul meg alig találok olyat, ami továbbvinne a „fogd meg és menj” szintnél.

Ezért csinálom ezt az oldalt. Nyilvános napló arról, ahogy megtanulom: mit próbálok ki, mi válik be, és mi nem. Ha te is most kezded — vagy csak fontolgatod, és még kínosnak érzed az egészet —, akkor pont neked írom.